A következő idényben csapatunkat erősíti a 26 esztendős Meleg Gergő, aki immár a magyar válogatott stabil tagja, és eddig csak Pécsen kosárlabdázott.
A 206 centiméter magas középjátos/erőcsatár Kecskeméten kezdett el kosárlabdázni, majd családjával együtt Szegedre költözött. Az utánpótlás-válogatottakban is meghatározó szereplő volt, 16 évesen pedig Las Palmasra, a Canarias együtteséhez igazolt, innen két év után tért vissza az akkor élvonalbeli Tehetséges Fiatalok csapatához, sőt, a magyar felnőtt válogatottba is meghívta Ivkovics Sztojan, de még amolyan ismerkedő jelleggel. A fővárosi együttesben 18 évesen mutatkozott be az NB I A-csoportjában, első idényében 14 mérkőzésen kapott szerepet.
2019-ben szerződött a PVSK csapatához, ahol három évadot húzott le, az utolsóban már 6.8 pontos és 4.1 lepattanós átlaga volt. 2022-ben a mecsekaljai várost nem hagyta el, csak klubot váltott és az akkor még másodosztályú NKA ajánlatát fogadta el, ahol első idénye végén rögtön feljutást ünnepelhetett. Az elmúlt három szezonban már egyértelműen meghatározó tagja volt a pécsieknek, a mögöttünk álló évadban 14.5 pontot, 7 lepattanót és 1.6 gólpasszt jegyzett meccsenként.
A magyar válogatottban tavaly nyár óta fontos tagja a rotációnak, a világbajnoki előselejtezők során meccsenként 22.3 percet kapott átlagban és 5.3 pontot, 4 lepattanót tett a közösbe, míg az eddigi négy világbajnoki selejtezőn mérkőzésenként 12.3 percet töltött a parketten, és 4.5, valamint 2.8 lepattanó fűződött a nevéhez.
Sok sikert kívánunk Gergőnek az Alba Fehérvár csapatában!


