Kedden, 17 órától az alapszakasz első körének utolsó mérkőzése következik, a tabella másodikja, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a harmadikat fogadja, azaz minket...
Oliver Vidin az előző idény utolsó meccsén, a bajnoki döntő 3. mérkőzésen legyőzte akkori csapatával, a Szolnokkal a Falcót, és ezzel letaszította a trónról a szombathelyieket, akik 2019 óta sorozatban nyerték a bajnokságokat.
Vidin azóta már az Alba edzője és először tér vissza az Aréna Savariába diadala óta.
A Falco élt már szebb napokat az elmúlt években, de így is a FIBA Európa-kupa második csoportkörébe jutott, illetve második a bajnoki tabellán, egy győzelemmel gyűjtött többet az Albánál. Két hete viszont a klubvezetés közleményben fejezte ki aggodalmát a mutatott teljesítmény és eredményesség miatt, különböző változtatásokat belengetve. Ebből egy megtörtént, a lengyel erőcsatár, Szymon Wojcik ment, helyére az idényt Körmenden kezdő, múlt héten Szombathelyre igazoló amerikai Marchelus Avery érkezett, aki novemberben 16 pontot dobott nekünk a piros-feketék színeiben.
Nem szabad azt gondolni, hogy a Falco most könnyebben elkapható, mert kerete továbbra is nagyon mély. Az aktív rotációban csak olyan magyarok szerepelnek, akik magyar válogatottak voltak, vagy jelenleg is azok. A Perl Zoltán, Tanoh Dez András, Váradi Benedek, Keller Ákos és Bognár Kristóf ötös veretes névsornak számít, Perl a meccsenkénti 19.3 pontjával és remek képességeivel természetesen kiemelkedik. A légióskontingens tűnik valamivel halványabbnak a korábbi években látottaknál, Avery mellett azért az előző idényben Szolnokkal bajnok Sztrahinja Jovanovics, illetve a két brit válogatott, Jubrile Belo, vagy éppen Patrick Whelan is remek kosaras. Rajtuk kívül ott van még a szerb Aleksza Novakovics, vagyis Milos Konakovnak nincs gondja, ha cserélni kell.
"Jó értékmérő lesz a Falco elleni meccsünk. A kulcs, hogy mennyire tudunk koncentrálni, főleg védekezésben, ha sikerül, a támadó játék is könnyebb. Láttuk a Pécs elleni meccsen, ha nem ment jól a védekezés, támadásban is belassultunk. Hiszem, hogy egy hosszú folyamat indult Oliver Vidin érkezésével és valamikor a tavasszal kell a csúcsformába kerülnünk, de nem állítom, hogy nem fordult meg a fejünkben, hogy egy győzelem esetén fellépnénk a tabella második helyére, és a Magyar Kupa negyeddöntőinek sorsolásánál is jobb helyzetbe kerülnénk. Perl Zoltán biztosan kiemelt figyelmet kap, de a többiekről sem feledkezhetünk el, sok jó kosaras van a Falcóban" - mondta Németh Ákos, csapatunk hátvédje.



