Vasárnap, 17 órától a hetedik helyért zajló párharc második összecsapását vívjuk a Sopron KC ellen. Ha nyerünk, a harmadik csata dönt majd.
Az biztos, hogy szurkolóink ebben az idényben utoljára láthatják az Alba Regia Sportcsarnokban csapatunkat. Ahhoz, hogy ne ez legyen a bajnokság utolsó meccse is számunkra., nyerni kell, hiszen a hetedik helyért zajló, az egyik fél második győzelméig tartó versenyfutásban 1-0-s hátrányban vagyunk a Sopron KC-val szemben.
A szerdai, SKC otthonában vívott találkozón a harmadik negyedet rontottuk el nagyon, ott el is ment a mérkőzés, hiába nyertük meg az utolsó tíz percet. Világosan látszik, nem férnek bele ilyen kihagyások egyik mérkőzésen sem.
"Természetesen nagyon hiányzik a rotációnkból Isaiah Philmore és Jeriah Horne, előbbi a Falco elleni negyeddöntőben sérült meg, Jeriah-ra pedig az egész playoffban nem számíthattunk - mondta Vojvoda Dávid csapatkapitány. - Egyértelműen az a célunk, hogy a gyengén sikerült idény után legalább a hetedik helyet megszerezzük, ehhez persze vasárnap nyernünk kell. A védekezésünk az egész idényben nem volt rendben, annak mindenképpen javulnia kell. Szeretnénk visszatérni még Sopronba."