Nyugodtan mondhatjuk, hogy állva halt meg csapatunk a negyeddöntőben az alapszakaszban veretlen szombathelyi együttes ellen. A negyedik meccsen is sokáig vezettünk, végül szűk vereséget szenvedtünk, viszont a mutatott teljesítmény bőven adhat okot optimizmusra a folytatást illetően.
Csapatunk az 5. helyért küzdhet tovább, és az első ellenfél a DEAC lesz. A debreceniektől az alapszakaszban idegenben szoros meccsen kikaptunk, otthon viszont sikerült nyerni ellenük. Az alapaszakasz hajrájában ellenfelünknél edzőváltás történt, Andjelko Mandicsot addigi segítője, Pethő Ákos váltotta, aki lendületet is adott az együttesnek, viszont a rájátszásban a ZTE rögtön elvette az alapszakaszban negyedik DEAC pályaelőnyét, és élt is a lehetőséggel, így kerültek a hajdúságiak mellénk riválisnak.
„Összességében a Falco persze jobb csapat, nem véletlen, hogy veretlenül vívta meg az alapszakaszt, azonban fájó volt így kiesni, mert szerintem hétfőn, a negyeddöntő negyedik meccsén a 33. percig az évad legjobb kosárlabdáját mutattuk be – mondta Németh Ákos, csapatunk irányítója. – Az 5–8. helyért zajló csatározásnak nagy tétje már nincs, ennek ellenére szeretnénk bizonyítani és jobb érzésekkel lezárni az idényt. A DEAC rutinos csapat, amelynek magja már hosszabb ideje együtt játszik, de a tavaly nyáron érkezők is szerepeltek már a magyar élvonalban. Biztos vagyok benne, hogy próbálják majd tördelni, lassítani a játékot, nekik az jobban fekszik, nekünk azonban erőltetnünk kell a saját stílusunkat.”