Simon Balázs életében egy jelentős szakasz véget ért, egy pedig elkezdődött.
Élsportolóként befejezte, sportvezetőként pedig elkezdte a munkát az Alba Fehérvár együttesénél Simon Balázs. A 36 esztendős – immár egykori - kosárlabdázó életében új fejezet kezdődött.
- Sajtótájékoztatón jelentetted be, hogy sportolói karriered véget ért. Könnyű döntés volt?
- Vegyes érzések kavarogtak bennem, amikor elérkeztünk a 2015-16-is idény zárásához. A tavalyelőtti szezonom – ahogy a csapatnak -, nekem sem sikerült, lévén nem jutottunk be a rájátszásba. Én korán megsérültem, a folytatásban a társakkal együtt én sem kaptam el a fonalat. Azonban a legutóbbi idényben bizonyítottam, hogy képes vagyok a megújulásra, ahogy a csapat, én is jól teljesítettem. Jó lett volna arannyal búcsúzni, meg is volt rá az esélyünk, ám a Szolnok végül jobb volt, megérdemelte az első helyet. Persze, szégyenkeznünk nem kell, mi több, büszkék lehetünk az elért eredményre, a 9. helyről tornásztuk fel magunkat a másodikra. Az utóbbi hetekben, hónapokban nagyon sokat gondolkodtam a hogyan továbbról, pályafutásom esetleges folytatásáról, többször beszéltem a klubelnökkel, Balássi Imrével, végül arra az elhatározásra jutottam, sportolói pályafutásomat befejezem. Fantasztikus húsz év áll mögöttem, rengeteg sikerrel, tapasztalattal itthon és a nemzetközi porondon is. Azonban tudni kell időben abbahagyni. Úgy gondolom, ez az idő most érkezett el. Kaptam egy lehetőséget, hogy vezetőként számítanak rám, tehát nem kell elszakadnom a kosárlabdától, ez feltétlenül megkönnyítette a búcsút.
- Többen úgy gondolták, egy évet még vállalsz a parketten.
- Mint előbb említettem, meditáltam a dolgon, majd döntést hoztam. Úgy gondolom, jól döntöttem. Egy sportoló pályafutásában eljön a pillanat, amikor el kell engednie a múltat és új kihívásokat kell keresnie. Nagyon sok köszönettel tartozom mindegyik klubomnak, az edzőimnek, játékostársaimnak és a szurkolóknak, együtt értük el a sikereket. Egy jelentős fejezet lezárult, egy másik most kezdődik, készen állok az új kihívásokra. Várom a következő szezont, amit sportigazgatóként kezdek. A cél az, hogy a két évtized alatt összegyűjtött tapasztalatot immár az íróasztal mögött tudjam kamatoztatni. Köszönöm Balássi Imrének és Cser-Palkovics András polgármester úrnak, hogy bíztak és bíznak bennem. Ahogy játékosként, vezetőként is értéket akarok teremteni Fehérváron és magyar kosárlabdában.
- A sajtótájékoztatón elsőként említette az edzőit, akiknek rengeteget köszönhetsz. Kivel dolgoztál a legszívesebben?
- Mindenkitől tanultam valamit, ezért nem szeretnék egyet sem kiemelni. Jó szakemberek irányítottak. Ezt őszintén mondom.
- Szakedzői végzettséged van. Arra nem gondoltál, hogy edzőként kamatoztatod a tudásodat?
- Egyelőre a sportigazgatói munkámra szeretnék koncentrálni, s ott bizonyítani. Hogy a jövő mit hoz, azt nem tudom.
- Kaposváron születettél, Zalaegerszegen mutatkoztál be az élvonalban. Játszott Pécsett és Szolnokon, külföldön a németországi Bonnban és Belgiumban, Leuvenben. Mikor döntötted el, hogy Fehérvár lesz az otthonod?
- Az első szezonban, amit az Albánál kezdtem. Néhány hónap után éreztem, itt megtaláltam a számításomat, s ez azóta sem változott. Bár nincs saját lakásom, csak bérelem, kiválóan érzem itt magam. Amikor 2012-ben Szolnokra szerződtem - olyan ajánlatot kaptam, ami nekem is az Albának is visszautasíthatatlannak számított -, akkor is Fehérvár volt otthonom, ide jártam haza az Alföldről. Úgy gondolom, nagyon sokáig fogok itt élni, sőt, lehet, hogy életem végéig.
- Említetted a remek húsz évet. Mi volt a pályafutásod legszebb pillanata?
- Nem tudok pusztán egyet kiemelni. Három bajnoki címet szereztem, kettőt a Kaposvárral, egyet a Szolnokkal. Két, hazai kupagyőzelem is összejött, valamint a szolnokiakkal vívott Final Four a nemzetközi kupában, Bolognában is örökre emlékezetes marad. Aztán a válogatottban való bemutatkozásom is, 2002-ben, 22 évesen, összesen 82-szer öltöttem magamra a címeres mezt. Azt nagyon sajnálom, hogy az Albával nem tudtam bajnoki címet nyerni. 2011-ben egy kosáron múlt, Hanga Ádám dobása a lefújás előtti pillanatokban kiperdült a gyűrűről, de idén sem sok hiányzott. Öt éve elképesztően izgalmas döntőt vívtunk a Szolnokkal, meggyőződésem, az utóbbi évtized legnívósabb aranycsatája volt. Világversenyen sajnos nem vehettem részt a válogatottal, amúgy emlékezetes csatákat vívtam címeres mezben is. A nemzeti csapat utolsó, 1999-es Eb-döntőjén, 19 évesen nem voltam jelen. Felmerült, hogy esetleg én is utazhatok, de túl fiatal voltam, érthetően nem kaptam bizalmat. Összesen hét évet játszottam Fehérváron, szerettem volna a legfényesebb éremmel búcsúzni, nem sikerült. A pályafutásom ezzel együtt is kerek, jó szívvel emlékezem mindenre.
Szerző: Horog László
