Igaz, ez az első hely még nem a bajnoki első. Nem döntőt játszunk a Tisza-partiakkal, amit azért is fontos hangsúlyozni, mert a középszakasz végeredménye, egyben a rájátszásra szerzett pozíció bár nagyon fontos, önmagában nem jelent végső sikert. A mai napig amennyire büszkén, olyan fájó szívvel emlegetett két évvel ezelőtti döntőben nem nálunk volt a pályaelőny, mégis hazai pályán voltunk egykosárnyira az aranytól. Tavaly ellenben mi mentünk kedvezőbb helyzetben a rájátszásba, de nem tudtuk legyőzni a Szolnokot. Szóval, jósolni a szezon végét illetően akkor sem lehet majd, ha már tudjuk, ki nyerte a szombat esti csatát.

 

De azért... Az előző bekezdésben is ott van a sorok közt a lényeg: most már harmadik éve nekünk bizony ki-ki párharcaink vannak az Olajjal. És persze még annál is régebbi a két csapat olykor késhegyre menő rivalizálásának története. Ezt most e keretek között nem elevenítjük fel, felesleges is bármelyik oldal szurkolóit emlékeztetni a sokszor hatalmas indulatokat kavaró párharc részleteire - ha kellene, nem lenne felfokozott a várakozás minden egyes Alba-Szolnok előtt. Most is az, és csak részben azért, mert mint egy jó westernben, az utolsó pillanatra, a két főhős szemtől szembeni, feszült párbajára maradt a döntés. Számunkra persze az Alba a "jó fiú" és bízunk benne, gyorsabb, pontosabb lesz az ellenfelénél, s a végén happy endet ünnepelhetünk.

 

Van némi alap a reménykedésre. Miközben a szezont külföldi bajnokságban töltő, nagy kihívást vállaló és ebbéli küzdelme közben a magyar kosárlabda zászlóshajójaként feltüntetett Szolnok a délszláv ellenfelekkel viaskodott, itthon az Alba uralta az alapszakaszt. Persze a kettő között nehéz viszonyítani, kétségtelenül erősebb az Adria Liga, mint a magyar bajnokság, de hogy egy ottani 12. hely mennyivel takar nívósabb teljesítményt, mint a hazai első, az teoretikus kérdés. Nem is a helyezés a lényeg, hanem hogy fejlődött-e az elképzeléseknek megfelelő mértékben a bajnoki címvédő az erős mezőnyben, elmondhatja-e magáról, hogy az ott szerzett tapasztalatokkal és muníciókkal itthon már bárkit elintéz. Az eddigi eredmények azt mutatják, nem. Csakhogy a kiélezett, igazi erőt kivánó feladatok még hátra vannak.

 

Egy kivétel persze akad: a kupadöntőt a Szolnok is meg akarta nyerni, az elmúlt évek duplázója nem engedhetett meg magának éppen a megerősödésre szánt szezon közepén egy kudarcot. Mentálisan, játékban, küzdőszellemben mégis legyőzte, sőt, simán legyőzte azon a ki-ki meccsen őt az Alba. Ennek az üzenetét túlbecsülni, de figyelmen kívül hagyni is hiba lenne. A legkevesebb, amit mondhatunk, hogy nem tűnik a nagy csatákra pszichésen alkalmatlanabbnak az Alba az Olajnál. Márpedig szombaton megint ilyen éles meccs jön,a  rájátszás várható kihívásairól nem beszélve. Ez tehát a reménykedés egyik alapja. A másik, hogy éppen ez a kupadöntő azért ott motoszkálhat a szolnoki fejekben, hiába "vágtak vissza" pár nap múlva egy nem túl meggyőző hazai győzelemmel a bajnokságban. (Jobbak voltak azon a meccsen, nincs vita, de a teljesítmények között korántsem volt olyan különbség, mint a paksi fináléban.)

 

Nagy terhet jelent esélyesként szerepelni, mi is megtapasztaltuk ezt jópárszor, de soha egyetlen magyar csapat sem volt annyira (szó szerint és átvitt értelemben is) kiemelve a honi közegből, mezőnyből, mint most az Olaj. Ráadásul a fergeteges biztatásáról, de a kemény kritikai szelleméről is híres szurkolótábora sem elégszik meg akármivel, ennek is voltak jelei a kupadöntőn. Szóval, kívül-belül óriási nyomás, elvárás, oprimális körülmények közepette viszonylag kevés siker a szezonban eddig - hát tényleg sportember legyen a talpán, aki most a legjobbját nyújtva vezeti a szombati ellenfelet. És akkor arról nem beszéltünk, hogy reményeink szerint Fehérváron vannak legalább olyan jó kosarasok, mint a mostani Szolnokban!

 

Mert ezt a meccset nekünk mégiscsak a magunk szempontjából kell néznünk, a problémáival küzdjön meg az Olaj (vagy ne küzdjön, ha lehetünk ennyire elfogultak)... Az Alba Fehérvár az alapszakasz vége óta folyamatosan szállítja azokat az eredményeket, amiket szurkolói várnak, és amikre a keret adottságai alapján számítottunk is. Nem kis szó ez, mert pont a mentális erőről beszél. Voltak nehéz helyzetek vesztes állások, éles meccsek, de nem remegett meg a kéz. Most a legerősebb, legnehezebb ellenfél jön, más szint talán az eddigiekhez képest, de a fehérvári önbizalom megfelelő az ilyen csatákhoz. Braniszlav Dzunics nyilván tudja, mivel nyerhetünk, a csapat hisz benne és magában - a feldobásnál egyszerűen ideális a helyzet.

 

A többi pedig sport: meglátjuk, kit száll meg az ihlet, hol lesz váratlan hullámvölgy, ki tud hatni a másikra, melyik csapat és edző variál jobban. Megannyi kérdés, amelyek számunkra kedvező eldöntésében azért a hazai közeg rengeteget segíthet. Most tényleg ott kell állni a fiúk mögött, megszolgálták eddig is a bizalmat, és meg fogják most is. A hangulat biztosan olyan lesz, amilyennek ebben a párbajban lennie kell - a westernnel ellentétben, itt nem elhallgat mindenki, hogy feszülten várja a döntő lövést, hanem ordítva, szurkolva adja meg a segítséget az övéinek. Mindkét oldalon, mert jönni fognak persze Szolnokról is. A mi hazai pályánkon nem lehetnek hangosabbak a fehérváriaknál!

 

Szakmáról esett a legkevesebb szó, talán megbocsátható - a fiúk úgyis maximálisan felkészülnek. Hogy az immár Báder Mártont is soraiban tudó Szolnok ellen milyen összetételben és taktikával áll fel az Alba, komoly megfontolás után megszülető döntés lesz, ne feledjük, a másik oldalon is tudnak variálni - ez a rangadó már feldobás előtt elkezdődik. Összességében aligha vitatható: mindkét keret minden variációban ütőképes, a meccs pedig így is, úgy is csúcstalálkozó lesz. Fontos, a középszakasz végeredménye szempontjából döntő jelentőségű - egyebekben pedig kiváló felvezetője a katarzis felé mutató dráma legfontosabb felvonásának, a rájátszásnak.

 

 

(Fotó: bb1.hu)