- Nyilván csak álkérdés, hogy elégedett vagy-e, hiszen irányításoddal még nem vesztett a csapat.

- Ha az eredményeket nézzük, valóban mondhatom, hogy ezt szerettem volna elérni. A négy közös mérkőzésünkből kettő kifejezetten az előre nem borítékolható kategória volt. A rossz nyitány és az edzőváltás után, krízishelyzetben játszottunk a Debrecennel, előzetesen benne volt a vereség lehetősége is a meccsben. Körmenden nyerni pedig mindig extra dolog, ezzel talán a sajnálatos vereségek közül egyet „visszahoztunk”. De nem sorolnám a nyíregyházi kirándulást sem az egyszerűbbek közé.

- Az eredmények tehát rendben vannak, mi a helyzet a játékkal?

- Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy kihozzam a játékosokból, ami bennük van, s együtt egy jól funkcionáló csapatot hozzunk létre. Ezt nem igazán láttam az első öt meccsben. Akkor csak egyes játékosok, és csak egyes szituációkban nyújtották a legjobbjukat. A statisztika árulkodik róla, hogy meccsenként maximum két, három jobb teljesítmény akadt, ha akadt… A mi négy meccsünkön olykor öt, hat is, főként a körmendi találkozón. Ez persze közös érdem, hiszen ők megértették és elfogadták az elveimet. Nagyon fontos volt az is, hogy mindenki találja meg a helyét a csapaton belüli hierarchiában. Azt hiszem, ez is alakul, szembetűnő a javulás például Horváth Ákos és Kámán Tomi teljesítményében. A csapat akkor jó, ha az ellenfelek nem tudják kiszámítani, kire kell készülni – úgy látom, ez egyre jobban működik. Az én szerepem ebben, hogy felszabadítsam a játékosokat.

- Ha ez sikerül, az mennyire köszönhető annak, hogy nem vagy az a szigorú, kiabálós, túlzottan keménykezű edző? Azt mondják, a kosárlabdában is játékosuralom van, nem félsz, hogy visszaüt, ha baráti a viszonyod a csapatoddal?

- Inkább úgy fogalmazom ezt meg, hogy partnernek tekintem a játékost. Mindenkihez meg kell találni a hangot, ha kell, egyéni beszélgetésekkel is többet foglalkozom. A korábbi csapataimnál is így volt, többnyire sikeres volt az együttműködés. Hogy visszaüt-e, ha nem keménykedem? Voltak ezzel kapcsolatban régebben jó és rossz tapasztalataim is, a lényeg, hogy nemcsak rajtam múlik a dolog. Én már tudom, hol a határ, meddig lehet engedni – és ha egy klubban minden szinten fegyelem van, akkor mindenki tudja. Ez a lényeg. Ott könnyű rendet tartani, ahol egyébként is rend van. Jó fokmérő egyébként, hogy milyen az edzések hangulata. Egy jó hangulatú tréning görcsoldó is, nagy szükségünk volt ilyenekre, hogy a sírkamrából kijöjjünk a fényre.

- Most hogy látod a csapat lehetőségeit, esélyeit?

- Adott egy működőképes, jó szerkezet. Vannak jó külső dobóink, akiket tapasztalt irányító szolgálhat ki. Igaz, ezen a poszton akad gondunk, Wittmann Krisztián kiesésével Spivey-nak edzésen többet kell itt játszania, mint kettesként, pedig ő utóbbi szerepkörben a legjobb, a csapat igazi alkotó embere. Változatlanul pontosabb védekezésre van szükség, támadásban gyorsak, tudatosak, precízek és lehetőség szerint látványosak akarunk lenni. A szezon előtt kitűzött cél, a négy közé kerülés az alapszakasz végére továbbra is teljesíthető, bár nehéz meccseink vannak hátra. A rájátszásban szintén elérhető a legjobb négy. Látszik, hogy a Paks és a Kecskemét ott lesznek a mezőny elején, szintén jó, bár rapszodikus a Debrecen, a többiek között sincs nagy különbség. Ezért sem jött jól a rossz bajnoki rajt, több botlás, vagyis váratlan vereség már nem fér bele. Sőt, még van mit visszahoznunk. Vagyunk olyan jók, hogy bárhol nyerhessünk, csak ki kell hoznunk magunkból, amit tudunk.

- Végül csak annyit: bajnokságot nyertél a mindenki által irigyelt Pakssal, szerinted ott jobb állományod volt, mint most Fehérváron?

- Nagyon jó csapat volt az is, a mostani keret talán annyiban kedvezőbb, hogy nyolc ember szinte minőségi változás nélkül variálható.