Albacomp – Szolnoki Olaj KK 91-76 (33-20, 19-17, 26-21, 13-18)
Albacomp: Nisavics 17/9, Spivey 17/6, Behr 8/3, Younger 21/3, Góbi 16. Csere: Petrovics 3, Bódi 5/3, Bencze 4, Gáspár, Wittmann.
Szolnok: Thomas 2, Alekszics 30/12, Majoros 12, Stroud 2, Frana 14. Csere: Fülöp 4, Szarvas 2, Dávid 8/3, Balogh 2, Tóth.
Győzelem vagy… Nincs vagy. Egyetlen alternatívaként a siker maradt, ha nem akarja idő előtt befejezni a bajnokságot az Albacomp. Azok után, hogy a roppant egységes, a párharc során eddig nyugodtan játszó Szolnok mindenféle veszíteni való nélkül lépett pályára Fehérvárott, nem tűnt könnyűnek a feladat. Persze tudjuk jól, már ha képesek vagyunk még a bajnokság alapszakaszának hazai meccseit felidézni, hogy ha kulcsembereink megfelelnek, itthon nem szoktunk kikapni – de mi van, ha nem? Akkor az van, amit egy hete láttunk…
Most nem: négy perc után 20-6 ide. Lehet, hogy elszántan, nem péntekre bazírozva érkezett az Olaj, de szembesül vele, hogy ez most másfajta meccs lesz az eddigieknél. Szerdán védekezésben, szombaton támadásban bénult le az Alba, most viszont stimmelnek a dolgok: labdaszerzés, indulás, ziccer, tripla – széles a paletta, nagy a szolnoki hátrány. Természetesen Alekszics kezdi faragni, egy igazai vezér, hihetetlen játéktudással. De dobhat fordulásból triplát, az is csak hármat ér – ő többet nem tehet, a többiek meg, mintha hiányoznának. Még Frana igyekszik, Góbival feltárják egymás testének legrejtettebb zugait is, de közben nálunk Nisavics, Younger pontokat gyárt, a csapat odafigyel, így megnyugtató az előny tíz perc után.
A szolnoki zóna kezdi apasztani, mely ellen bántóan tehetetlenek vagyunk, fel is jönnek hat pontra a vendégek. Bódi az első, aki a maga rugózós-első szándékos-magas ívű dobásával sikeresen bomlasztja a feketék területvédekezését, igen fontos kosár. A félidő végére pedig megint hízni kezd az előny, eddigre Behr és - az utolsó másodpercben - az előzőleg bántóan bizonytalan Bencze is betalál.
Tizenöt pont fór – az alapszakaszban innen elképzelhetetlen lenne egy hazai vereség, ámde élénk emlékünk még a kupadöntő és a múlt szerda, a maga penetráns harmadik negyedével. Ha nem emlékeznénk, a fiúk mintha tennének róla, hogy mégis: rettenetesen kezdődik az etap. Forrai játékvezető is gondoskodik róla, hogy a szurkolók hajkoronájuk csonkításába fogjanak: látványosan rossz ítéletekkel segíti hol ezt, hol azt a csapatot. Mondhatni következetesen téved, így aztán nem rajta múlik, hogy a negyed végén pontszerzésben magát aktivizáló Spivey (három támadás, nyolc pont) vezérletével részsikerrel tudjuk le a kritikus szakaszt, egyben húsz pont előnnyel megyünk be a negyedik negyedbe.
Rájátszás ide, egységes Szolnok oda, ez már eldőlt, nem is szaggatják a fiúk az istrángot egyik oldalon sem. Jönnek szépen a cserék, pedig például Alekszics folyamatos pályán tartásából arra következtethettünk, hogy ha egy mód adódott volna, lezárta volna a párbajt Pór Péter. Most nem adódott, egyetlen sikerként a záró szakasz megnyerése marad a vendégeknek. Nekünk meg a remény, hogy mégis jól emlékeztünk arra a másik, jó egyéni teljesítmények mellett küzdőképességet, fegyelmezettséget is felmutató Albacompra. Amely legjobbjától ugyan messze, de az előző meccsek rossz emlékein túllépve, céltudatosan játszott, s harcolta ki magának a folytatás lehetőségét.
Farkas Sándor: „Ahogy az első két meccsen a Szolnok, most mi nyertünk megérdemelten. Voltak jó periódusaink.”
