Presztízscsata - mára a bajnokság nagy, mindig érdeklődéssel várt rangadói közé emelkedett az Alba - Olaj párharc. Már több mint egy évtizede annak, hogy a két csapat vetélkedése olyan érzelmi töltetet kapott, ami kizárja, hogy a szurkolók szimpla bajnokiként tekintsenek erre a meccsre. A rájátszásban ez eleve lehetetlen - márpedig bőven volt rá példa, hogy a két csapat szembekerült a szezon legfontosabb szakaszában. Szerdán új fejezet kezdődik, addig is: lássuk a régebbieket!

Minden 1998-ban kezdődött. A feltörekvő, végérvényesen bajnokesélyesnek tekinthető Albacomp alapaszakasz-győztesként vágott neki a rájátszásnak, de már előtte, az alapszakaszban is érzelmileg tűlfűtött meccseket játszott a Szolnokkal. A két, teljesen eltérő stílusú csapat harcát a közönség részéről vérmes reakciók kísérték, és nehéz volt megmondani, ez hatott jobban a játékosokra, vagy ellenkezőleg, a pályán tapintható feszültség tette még izzóbbá a szenvedélyt a nézőtéren... Dávid, Shannon, Blanks, Halm az egyik oldalon, Ivkovics, Alexe, Stan, Mérész a másikon, felejthetetlen, bár nem mindig szép epizódoktól kísért csata (majdnem azt írtam: háború) volt ez. Kiállítás, dulakodás biztonsági emberekkel, "üzengetős" nyiltakozatok, volt itt minden - Shannon és Blanks pedig az örökké emlékezetes pólóval üzent a vendégszurkolóknak az ötödik, győztes meccs után... Valljuk be, nem a kosárlabda szépségeiről maradt emékezetes a fehérvári kosártörténelembe bevonuló párharc. Ehhez egy adalék: a negyedik, szolnoki meccsen 97 (!!!) büntetőt dobtak a csapatok, s a játékvezetők 72 személyi hibát ítéltek!
Itt vált talán igazá "felnőtté" az Alba, amelynek feltörekvését nem feltétlenül ujjongva fogadták a hagyományos "nagyok". De, lássuk be, ez így természetes, a tekintélyt ki kell vívnia magának a legjobb lehetőségekkel rendelkező gárdának is.

Rá két évvel, miközben a két rivális szurkolói továbbra sem szerették meg jobban az ellenfelet, még nagyobb volt a tét: a bajnoki cím! A 2000-es döntő is örökké emlékezetes marad, hisz drámai momentumokban nem volt hiány. Az elképesztő centerkontingenssel és bő kerettel rendelkező Albacomp (ugye emlékszünk: Dávid, Lapov, McClendon, Gémes, Polster játszottak a magas posztokon...) fokozatosan őrölte fel a szűkebb állományú, továbbra is Ivkovics vezérelte ellenfelet. Az első meccs katartikus pillanatokkal zárult, hisz az Olaj támadhatott Fehérváron a győzelemért, de Boros elcsente Takácstól a labdát, és McClendon zsákolása tett pontot az ütközet végére. Aztán Szolnokon, majd ismét Fehérváron született hazai siker, de az egyre fáradtabb Olaj a következőt már csak nehezen húzta be a Tiszaligetben. A folytatásban aztán két sima Alba-siker, és a harmadik bajnoki cím, felejthetetlen, idegenbeli - és éppen szolnoki ünnepléssel...

Újabb két év telt el a következő playoff-találkozásig, a változatosság kedvéért ezúttal már a negyeddöntőben összejöttünk az Olajjal. És először vesztettünk, mert a pályahátrányt nem tudtuk ledolgozni. Mindenki hozta a hazai meccseit, s bár kétszer is volt esélyünk nyerni a Tisza-parti katlanban, kijárt már az Olaj-hívőknek is az ünneplés ebben a párosításban. Érdekesség, hogy az idén Szolnokra igazoló Báder Marci akkor az Albában játszott, de ő se tudta megakadályozni, hogy Vukicsevics triplával hosszabbításra mentse az ötödik meccset a Szolnoknak - és végül két ponttal ők nyertek.

Ahogy az eddigiekből is kitűnik, a két csapat rendre a végsőkig feszítette a húrt, de legalábbis minimum öt meccset játszott, ha összefutott a rájátszásban. Nem volt másként 2005-ben sem, a koreográfia azonban változott: a Szolnok elvette a pályaelőnyt az első, fehérvári mérkőzésen! Kényelmes volt, és erre majdnem ráfizetett a negyeddöntőben az Alba, mert Alekszicsék behúzták a következő, hazai meccset is, vagyis nem volt már hibázási lehetőség... Az alapszakaszban elért helyezés alapján esélyesebbek voltak Spiveyék, de ezt immár késsel a nyakukon kellet bizonyítani. Sikerült. Itthon simán, Szolnokon hosszabbításban nyertünk, az utolsó meccsen pedig a legvégén ráztuk le magunkról a vendégeket. Fordítás 0-2-ről a rájátszásban, az Olaj ellen - fehérvári nézőnek sokkal több nem kell... Elődöntőbe jutott az Albacomp.

Ezt követően már csak egy bronzcsata a közelmúltból: a 2008-as elődöntők veszteseiként futott össze a két rivális. A mieink korábban a Paksot búcsúztatták, újfent kétmeccses hátrányból, majd a későbbi bajnok Falcótól kaptak ki nagy küzdelemben, így nem igazán volt hiányérzet a szurkolókban. Főleg, hogy a - valljuk be, annyira azért nem becsült - bronzérmet sikerült megszerezni. Mindkét meccset megnyertük, a másodikat Szolnokon - és ez máig a nagy ellenfelek utolsó találkozása a rájátszásban.

Mint látható, eddig nekünk volt több sikerélményünk ebben a párosításban, ez biztató. De mindig a pályaelőnnyel kezdő csapat jutott tovább - ez nem annyira... Az Alba mindig nyert meccset a párharcban, de a szolnok soha nem adta olcsón a bőrét. A történelem persze maximum fogódzót adhat, nem a statisztikák játsszák a meccseket. Talán nem túlzás, hogy eben a párosításban bármi megtörténhet, és különösen igaz ez erre a szezonra, hiszen mindkét gárdának voltak nagyon jó, és rossz periódusai is. Ami egészen biztos: ismér óriási csatára van kilátás, és nemcsak a két csapat szurkolói várják érdeklődve, hogy a korán összefutó régi riválisok közül melyik küldi el a másikat idő előttt szabadságra.