2010.11.20.
Az elvárt magabiztos győzelmet szállította a csapat, bár voltak gyengébb periódusai a meccsnek. Pozitívumként elsősorban kapitányunk remek játékát, Hanga Ádám fontos és szép kosarait, és a második félidő elején látott összeszedett játékot lehet kiemelni.
2010.11.19.
Úgy tűnik, hogy Pakson lendületet vett, azóta pedig az előzetes várakozásoknak megfelelően szerepel az Alba. A fiúk megküzdöttek a szezon elejének nehézségeivel, lassan alakul a jó védekezés mellett a tetszetős támadójáték is, reméljük, a Kaposvár elleni meccs lesz a következő lépés ezen az úton.
2010.11.17.
November 20-án, szombaton 18.00 órától a Kaposvár csapatával játszik bajnoki mérkőzést az Albacomp kosárlabda csapata. Jegyek kaphatók este 10 óráig a sportcsarnok portáján.
2010.11.16.
Sokat rágódtunk az utóbbi időben a dobószázalékon, amely a két utolsó meccsünkön már kezdett egész pofás lenni. S mivel éppen egy dobóedzésen jártunk a csarnokban, evidens, hogy a hajdani remek dobó vezetőedzőt - a dobásokról kérdeztük.
2010.11.11.
A pécsi csarnokban nem sűrűn ünnepelhettünk eddig - még a fehérvári kosártörténelem legnagyszerűbb csapatai, az aranyérmes Albacompok is mindig kapituláltak a női csapat mögött másodiknak számító mecsekiek otthonában.
2010.11.10.
2010.11.09.
Az Albacomp U-20-as csapata veretlen a bajnokságban, bár Matus Gábor szerint most jönnek a keményebb ellenfelek.
2010.11.06.
Remek kezdéssel adta meg az alaphangot a csapat, és az első percek fergeteges rohamát a negyedik negyed elején is megismételte. Ez a két periódus döntötte el, hogy meglesz a várt sima győzelem a tisztességgel küzdő Szeged ellen.
2010.11.05.
Sokan gondolják, hogy az első öt forduló nehézségei után most könnyebb etap jön a bajnokságban - szó se róla, eddigi ellenfeleink mindegyike esélyes a nyolc közé jutásra, miközben a nagy riválisnak tartott csapatok inkább bemelegítettek eddig. De nem biztos, hogy érdemes legyinteni a következő ellenfelekre, így a Szegedre sem.












