2016.09.16.
Szeptember 3-án zártkapus meccset vívtunk Somogyországban, ezúttal beengedik a drukkereket a találkozóra.
2016.09.15.
Vezetőedzőnk szerint az eredmények még másodlagosak, az viszont fontos, hogy a csapat rendre jó döntéseket hoz a végjátékban.
2016.09.14.
2016.09.13.
Ahogy az utóbbi években rendszeressé vált, a szezonkezdés előtt oda-vissza megmérkőzésünk az MBK Rieker Komárnóval.
2016.09.12.
2016.09.10.
A Kolozsváron rendezett torna zárónapján egy ponttal legyőztük a vendéglátó Cluj-Napoca együttesét ezzel második helyen zártuk a megmérettetést.
2016.09.09.
Az erdélyi városban szerepel nemzetközi tornán az Alba Fehérvár, amely a csütörtöki győzelem után pénteken kilencpontos vereséget szenvedett.
2016.09.09.
Csapatunk a következő hét első munkanapján, hétfőn délután, 14 órakor kezdi a 2016-17-es, reményeink szerint rendkívül sikeres szezonra szóló bérletek árusítását.
2016.09.08.
2016.09.08.
Tisztelt Szurkolóink!
A pályázatot döntően gyerekeknek írtuk ki, az Ő kreativitásukra alapoztuk, de felhívjuk felnőtt szurkolóink figyelmét is, hogy az Ő ötleteiket is várjuk a kabalaállat elnevezésével kapcsolatban!
Köszönjük!