2026.11.06.
Bár a mérkőzés közepén akadt egy hullámvölgyünk, összességében magabiztosan győztük le pénteken a DEAC együttesét saját csarnokunkban, ezzel háromra nőtt győzelmi sorozatunk.
2026.11.05.
Pénteken, 18 órakor egy újabb olyan csapattal találkozik együttesünk az Alba Regia Sportcsarnokban, amelyik a tabella utolsó harmadában helyezkedik el. A DEAC eddig egy győzelmet aratott ebben az idényben.
2026.10.31.
Hiába vezettünk a harmadik negyedben 13 ponttal is már a sereghajtó Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét otthonában, a hazaiak kihasználták megingásainkat, de a végjátékot jobban bírtuk, és fontos győzelmet arattunk.
2026.10.30.
Szombaton szeretnénk megszerezni első idegenbeli győzelmünket az idényben, amire jó esély is adódik, hiszen 18 órától a bajnokságban utolsó, hat vereséggel álló Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét otthonában szerepelünk.
2026.10.28.
Az első negyed még szoros volt csapatunk szerdai, Délút-SZTE-Szedeák elleni összecsapásán, aztán keményen, eltökélten és nagy lendülettel kosárlabdáztunk, fölényes győzelmet arattunk.
2026.10.27.
Hazai pályán eddig három meccsből három győzelem a mérlegünk, szerdán a sikerek száma négyre nőhet, 18 órakor a Délút-SZTE-Szedeák együttesével játszunk az Alba Regia Sportcsarnokban.
2026.10.24.
Rosszul kezdtük és fejeztük be a PHOENIX Fóti Tigresek elleni szombati bajnoki mérkőzésünket, el is szenvedtük második vereségünket az alapszakaszban.
2026.10.23.
A múlt héten nagyon fontos rangadót nyertünk meg hazai pályán a Kaposvár ellen, szombaton sem lesz könnyebb dolgunk, hiszen a bajnokságot remekül kezdő újonc, a PHOENIX Fóti Tigrisek otthonába látogatunk.
2026.10.20.
Négy idegenlégióssal folytatjuk a 2026–2027-es idényt, hiszen aláírt csapatunkhoz a 26 éves, 198 centiméter magas, kettes és hármas poszton bevethető amerikai Tray Maddox Jr, aki a hétvégi, Fót elleni bajnokin már be is mutatkozhat.
2026.10.17.
Beragadtunk a rajtnál a Kometa-KVGY Kaposvári KK elleni rangadón, az ellenfél az első negyedben elhúzott, aztán sikerült visszakapaszkodni és végül megnyerni az összecsapást, ez volt idénybeli harmadik győzelmünk.












