2011.03.19.
Persze ez a bajnok már nem az a bajnok: a külföldiek nélkül felálló ZTE nem bírta az iramot az Albacomp ellen. Az első negyed közepétől folyamatosan nőtt a különbség, az egerszegi fiatalok villanásai csak időnként kompenzálták az Alba nagyobb játékerejét.
2011.03.19.
Ingyenes szurkolói busz indul március 23-án Körmendre. Jelentkezné Wéberné Rózsánál lehet a 20/364-6073-as telefonszámon.
2011.03.18.
Az ismert anyagi problémák miatt légiósaitól elköszönő, a nyolcba jutásért küzdő bajnoki címvédő várja, alighanem igen elszántan az Albacompot.
2011.03.17.
Két újabb szponzor csatlakozott az Albacomp sikeres kosárlabda csapatához. A támogatók széles köre ezúttal az ELKÁ Épületgépész Kft.-vel valamint az Install Plan Tervező és Fővállalkozó Kft.-vel bővült.
2011.03.16.
Tájékoztatjuk szurkolóinkat hogy a következő három bajnoki mérkőzésünk kezdési időpontja megváltozott.
2011.03.16.
A kupa a Szolnoké, ezt alighanem mindenki így tervezte, akinek minimális része volt a kupadöntő megrendezésében, de a remek döntő után már édemesebb előre tekinteni.
2011.03.16.
2011.03.14.
Már a számukra semleges elődöntőben is rettentő ellenségesen viselkedett a szolnoki közönség, sejthető, mi vár a fiúkra a döntőben. A lényeg persze a pályán: egy nagyszerű hazai csapat.
2011.03.13.
2011.03.13.
Most csak a Sopron számít : ha egy Szolnok elleni iegenbeli kupadöntő az a "szigorlat" ahol igazán elő kell adnia valós tudását a sikerért egy vizsgázónak, akkor az elődöntő a beugró, a talán könnyebb, de szintén nehéz vizsga.












