Rendhagyó tréningen vettek részt a Videoton FC futballistái, ugyanis ezúttal nem a gyepszőnyegen, hanem a palánk alatt kellett bizonyítaniuk. A gólokat ezúttal nem lábbal, hanem kézzel szerezték. Kosarasainkkal közösen pattogtattak az Alba Regia Sportcsarnokban a piros-kékek képviseletében Feczesin Róbert, Juhász Roland, Asmir Suljic, Fejes András, Simon Ádám és Stopira ügyeskedett a parketten. Nem ez volt az első, közös megmozdulása a két klubnak, igaz, akkor edzésre nem került sor, december elején a Vidi Eb-döntőbe jutó négy labdarúgóját köszöntötte a Gáz utcai sportcsarnok: aktuális, telt házas bajnokinkat megelőzően Kovács Istvánt, Juhászt Rolandot, Lang Ádámot és Kleinheisler Lászlót hosszasan ünnepelte a lelátó népe. A mostani edzés kezdeményezője Feczesin volt, aki a tavalyi év végén elkísérte a társakat a köszöntésre. A csatár baráti kapcsolatot ápol centerünkkel, Lóránt Péterrel, s vetette fel a labdarúgóklub illetékeseinek a közös gyakorlás ötletét. Az eredeti elképzelések szerint először a gyepszőnyegen dolgoztak volna közösen kosarasainkkal, végül felcserélődött a program, a tervek szerint két hét múlva a Sóstói Stadion valamelyik edzőpályáján randevúznak a felek.
A csütörtöki edzésen Suljic ügyesen dobta a ziccereket, igaz, előfordult, hogy másodedzőnk, Góbi Henrik lejjebb engedte a mozgatható palánkot, hogy a középpályásnak könnyebb dolga legyen. Középtávolról Juhász – akinek a magassága a kosárlabdázáshoz is megvan - is gyakran volt eredményes, mint elmondta, az iskolai csapatban anno szóhoz jutott, valamint kedvtelésből streetballozni is szokott a barátaival. A leglátványosabb kosarat érthetően játékosunk, Markovic Luka szerezte a félpályáról, majd a labdarúgókhoz fordulva megjegyezte: „Fiúk, lehet utánam csinálni.”
Szerző: Horog László